LogoLog_kep2Logo2
FŐOLDAL INFORMÁCIÓ GALÉRIA MÉDIA MŰSOR TAGOK

 

KOK BALÁZS

Cím: 8600 Siófok
E-mail: kok.balazs@gmail.com
Tel: +36-30-916-3751

 

1998-ban alakítottam barátaimmal az első zenekart a Pécsi Tudomány Egyetemen (ekkor még JPTE), melynek legendás nevét – „Fatál” – csupán a kollégiumi szobánkban öregbítettük, de így is elfogyasztottunk vagy három dobost… A következő zenekarral, melyet két évre rá hívtunk életre „Rest” néven már a próbateremig, és egy (egyben egyetlen) visszautasított fellépésig jutottunk. Egyetem után két év kihagyást követően (2003-2005) négy tehetséges PMG-s diákkal megalapítottuk a „9 méter” nevű zenekart, melynek egyik fellépésén figyeltek fel rám a Cocktails-os fiúk. 2006 februárjától felbomlásig voltam a Cocktails zenekar – média szóhasználatával – frontembere. 2007-ben megalapítottam a Noah’s Ark zenekart, amely azóta is bárzenei téren páratlan akusztikus zenei élményt nyújt a hallgatóság számára.

 A The FreakEnd 2012-es megalakulásából már szervesen kivettem a részem, amely olyan szórakoztató zenekarrá vált, mint amiről sokan álmodoztunk. Olyan zenéket játszunk, melyet szeretünk, úgy, ahogy szeretjük, és olyan közönségnek, akiket szeretünk… és már csak ráadás, hogy ha minket is szerettek! (sic!)

 Felszerelés : Ibanez Artcore AKJ 85; Fender CD 60 Ce; Fender Mustang III; Shure SM58 S;

   
   

 

HAJEK JÓZSEF

 
Cím: 8600 Siófok  
E-mail: hajekjozsi@gmail.com  
Tel: +36-30-235-4172  
Site_talk  

1976-ban alakítottam első zenekarom a Szinkron együttest. A  seregben  töltött  egy  évem szintén nagyon jó, és kedves zenészekkel  hozott össze.  Utána  egy  két  zenekar és gyorsan teltek az évek! 2004-ben a Cocktails zenekar hívott meg, zenélni. Hét nagyon jó évet értünk meg együtt, majd megalakítottuk 2012-ben a The FreakEnd zenekart, ahol  most  is basszusgitározok.


Felszerelés : Ibanez SR505 , LINE 6 Lawdrov 400w alap, Boss 6 multiefekt, AKG, Shure mikrofonok.

   

TÖRÖK ANDRÁS

Cím: 8600 Siófok

E-mail: torokandras2008@citromail.hu

Tel: +36-30-924-3417

 

Szegeden 12 évesen kezdtem tanulni magánúton Godó Jenő Miklósnál. Nagy érdeklődéssel hallgattam más dobosokat, és azok tanácsait. Különösen nagy hatással volt - és van - rám Dörnyei Gábor. Budapesten már nem tanultam, de több zenekarban játszottam kisebb lokális sikereket elérve. 2010-től két együttessel komolyabbnak tűnő pályafutás vette kezdetét, amin felbuzdúlva:

- A Parola zenekarral 2011-ben (kiadó: Marax Bt)

- A Csinovnyik halála zenekarral 2012-ben (kiadó: Bunker Records) cd-t jelentettünk meg.

 A The FreakEndben:

Új tagként igazi kihívás kiismerni magam a legkülönfélébb zenekarok dobosainak egyediségében, amelyeket elsajátítva nagy részben szeretnék továbbadni magam is.... Megkönnyebbülésemre azért nem csak a munka jut osztályrészül. A csapat nagy hangsúlyt fektet a lazaságra, amitől a leghosszabbra nyúló próbák is örömzenélésnek tűnnek.

Felszerelés : Dob (Basix Oak Custom, Roland TD6kw, AKG Groovepack Drum Mic Set)

     

BEDŐ CSABA

 
Cím: 8154 Polgárdi  
E-mail: bedocsaba5@gmail.com  
Tel: +36-30-587-7632  
   

 

Régóta, és remélem még nagyon sokáig fogok a The FreakEndben zenélni, mert úgy tűnik a hobbink közös,a ZENÉLÉS. Ha a zenei múltamra vagy kíváncsi, akkor nézz be  ide , meg  ide és itt is játszom.

 Felszerelés : Fender Strat Quier gitár, Digitech Rp-20 multi effects, Crate FW-65 erősítő, AKG WMS 40 Mini Instrument